Újszülött ellátás

Igazából nem lehet felkészülni az érzésre, amikor az ember először pillantja meg újszülöttjét. Ne aggódjunk, ha a kicsi nem pont úgy néz ki, mint ahogyan elképzeltük. A megszületés pillanatában kékes a bőre, de az első levegővétel után ez megváltozik. Ha eszközzel segítették világra, valószínűleg még látszik a fején ennek nyoma – piros folt, vagy dudor -, sőt kissé hosszúkás vagy épp féloldalas fejformája lehet. Mindez teljesen normális és idővel eltűnik.

Megszületés után lehetőleg minél hamarabb vegyük magunkhoz a babát, hogy puszta bőrünk érintkezzen az övével. Ez segít elindítani a kötődés folyamatát. Babusgassuk, ringassuk, engedjük, hogy érezze bőrünk melegét és illatát, hallja a hangunkat, szívdobogásunkat.

Érett újszülött (maturus):

  • 37. hét után született
  • 48 órán belül alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez
  • Súlya 2500 gramm fölötti

A babát egyperces korában vizsgálják meg először. Ez az ún. Apgár-teszt, melyet születés után egy perccel végeznek, majd 4 perccel később megismételnek. Öt kategóriát értékelnek 0, 1, 2 ponttal, így a mérés során elérhető összpontszám maximum 10. Az egészséges újszülött Apgár-értéke 8 vagy annál több. Ha kevesebb pontot kap, akkor még idő kell neki, hogy a születés megpróbáltatásaiból felépüljön. A nagyon alacsony pontszámot elérő babáknak orvosi ellátásra van szüksége.

Az újszülött ellátás folyamata:

  • Biztosítjuk a meleg környezetet. Szülőszobai átlaghőmérséklet mellett az újszülött maghőmérséklete percenként 0,1 Co-kal csökken!
  • Az újszülöttet szárazra töröljük
  • Az egészséges újszülöttet előmelegített lepedőben az édesanya hasára helyez(hetjük) (bőr kontaktus).
  • Steril körülmények között ellátjuk a köldököt (egyszer használatos kapocs, hexachlorophen vagy povidone-iodid használható [2] (III,B), ha ez a szárazra törlés és az anya hasára helyezés előtt nem történt meg.
  • Meghatározzuk az 1 és 5 perces Apgar értéket.
  • Az édesanyának megmutatjuk a mellre helyezést és bátorítjuk a korai szoptatásra
  • Elvégezzük az újszülött első vizsgálatát. Ennek célszerű az első két életórában megtörténnie!
  • Az első életórában elvégezzük az újszülött első vizsgálat, beleértve az orrnyílások, a gyomor és a végbél szondázását.
  • 1 %-os ezüstacetáttal (alternatív lehetőség: erythromycin 1%-os vagy tertracyclin 1%-os szemcsepp) elvégezzük a szemellátást. [3] (Ia,A) Korán célszerű elvégezni (30 percen belül). 2,5% povidone-iodine az ezüstacetáttal azonos értékű, mellékhatásmentes. [4] (Ia,A)x